Bemutatkozás | Híreink | Csoportok | Bölcsőde
Tehetségműhely | Alapítványok | Szervezeti felépítés
HÍREINK

Hol volt, hol nem volt…egy Iciri - Piciri Bábtalálkozó
2015. május 12.
Megtekintve 521 alkalommal
A Debreceni Művelődési Központ Újkerti Közösségi Háza március 18-án, 19-én, hagyományához híven, ismét megszervezte az Iciri - Piciri Óvodás Bábcsoportok Térségi Találkozóját.

 A magyar mesekincsekből választott produkciókat, jeleneteket a fellépő óvodás csoportok bábozással, színjátszással adták elő.

Óvodánkból ötödik alkalommal vesznek részt nagy sikerrel nagycsoportosaink. A rendezvényen bemutatkoztak óvodánk Pillangó és Tündér csoportjába járó óvodásai is.

A találkozón bemutatott produkciók a magyar népmesekincsből kerültek kiválasztásra. A közönség a Tündér csoportba járó gyerekek előadásában A szívtelen csigabiga című mese feldolgozását láthatta. A Pillangó csoport nagycsoportosai a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című népmese dramatizált változatát mutatták be. Az óvodapedagógusok és a gyerekek hosszú hetekig tartó munkája, a mindennapos próbák meghozták a várva várt eredményeket. A gyerekek a színjátszás minden percét örömmel élték át, bátran megnyílvánultak a színpadon.  A résztvevő csoportokat emléklappal és ajándékkal jutalmazták.

A felkészítő szakembereknek a bemutató után szakmai műhelybeszélgetést tartottak, ahol mindenki elmondhatta tapasztalatait és beszámolhatott arról, hogy segítettek a gyerekeknek az előadások betanulásában és a produkció megszületésében.

 

Kelemen -Csizmadia Marianna

Óvodapedagógus




Korábbi híreink: