Óvodánk elnyerte a Biztonságos Óvoda címet!
Pedagógiai feladatunk közül fontosnak tartjuk
az óvodások biztonságosabb közlekedésre való felkészítésének elősegítését, eredményes közlekedésre nevelését. Az óvodai nevelésünk szerves része a gyermekek közlekedési magatartásának, kultúrájának formálása.
Már kisgyermek korban el kell kezdeni a tudatos közlekedésre nevelést, melynek elsődleges célja, hogy a gyermekek játszva ismerjék meg a közlekedési szabályokat, helyzeteket és veszélyeket. A közlekedésre nevelést a család alapozza meg, a családtagok viselkedése minta a gyerek számára. Arra biztatjuk a szülőket, hogy szánjanak figyelmet arra, hogy átadják a biztonságos közlekedéssel kapcsolatos legfontosabb információkat, felhívják a figyelmet a következetesség jelentőségére.
A pedagógiai programon túl a mindennapokban is igyekszünk, olyan eszközöket adni a gyerekeknek, amelyek megkönnyítik a közlekedés szabályainak ismeretét. Egy héten keresztül kiemelten foglalkozunk a közlekedésre neveléssel, melyet a csoportok tematikus tervei tartalmaznak (tematikus hetek keretén belül megismerkedtünk a szárazföldi, vízi, légi közlekedési eszközökkel, speciális járművekkel, a gyalogos, illetve autós közlekedés szabályaival, a közlekedési táblák jelentésével), de évszaktól függetlenül felelevenítjük a közlekedési eszközökről, és használatukról szerzett ismereteket.
A koncentrikus ismeretnyújtás mellett a terület eredményes fejlesztéséhez mindhárom korcsoportban szükség van sok cselekedtetésre, gazdag szemléltetésre, ismétlődő gyakorlati alkalmazásra, valamint a téma sokoldalú komplex feldolgozására.
A csoportjainkban eredményesen folyt a gyermekek ismereteinek, képességeinek bővítése, fejlesztése, a gyermekeket érintő legfontosabb a közlekedésbiztonsági ismeretek átadása, s ennek eredményeként 2018-ban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Közlekedéstudományi Intézet közreműködésével meghirdetett pályázat során a Biztonságos Óvoda címet nyertük el.