Az ünnepségen az összenyitható két tornaszobát zsúfolásig megtöltötték a vendégek: az óvodát birtokba vevő gyerekek, szüleik, városvezetők, a társulásban működő települések vezetői, s nem utolsó sorban a kivitelezésben közreműködő szervezetek képviselői.
Köszöntőjében Halász János kiemelte: megmaradásunk záloga egyrészt a kultúra, másrészt az egymást követő nemzedékek, éppen ezért nem mindegy, milyen körülmények között nőnek fel a gyerekek, milyen segítséget kapnak ahhoz, hogy hasznos tagjai legyenek a helyi közösségnek, a nemzetnek. A tavaly felállt Nemzeti Erőforrás Minisztériuma együtt kezeli a kultúrát, az egészségügyet, az oktatást, a sportot – taglalta az államtitkár, hozzátéve, hogy Derecskén is hasonló egység bontakozott ki az utóbbi években. Halász János korábban Derecskén, a Jóléti Szolgálat Alapítványnál dolgozott, így figyelemmel kísérte a város fejlődését, amely Bakó István polgármestersége alatt indult el. – Minden bizonnyal megkapják a segítséget a Nemzeti Ügyek Kormányától ahhoz, hogy ez a fejlődés a jövőben is töretlen legyen – ígérte az államtitkár.
Bakó István polgármester ünnepi beszédében azt emelte ki, hogy a város jövőjének szebbé tétele miatt a gyerekekre, az ifjúságra irányították figyelmüket. Ennek jele volt a bölcsőde újraindítása, a Bocskai iskola felújítása, a szakképzés beindítása a középiskolában, most pedig a legkisebbeknek, az óvodásoknak és bölcsődéseknek kedveztek, amikor átadhatták a 21. század követelményeinek megfelelő modern intézményt. A tornaszobával, fejlesztő szobával, új berendezésekkel, játékokkal rendelkező óvodában minden gyermek kibontakoztathatja képességeit, függetlenül attól, hol lakik – emelte ki Bakó István, aki még hozzátette: jobb szolgáltatást a derecskeinél, sehol a megyében nem találnak a szülők.
Varró Gyuláné intézményvezető meghatottan mondott köszönetet az óvoda elkészültéért, ami továbblépésre készteti a dolgozókat. Ennek megfelelően törekednek a környezettudatos nevelésre és a hagyományápolásra, ahogy fogalmazott: meleg, sugárzó szeretettel foglalkoznak a gyerekekkel, s akkor csodákra képesek.
A névadó tábla leleplezése után a gyermekek ünnepi műsorral kedveskedtek a vendégeknek.